Az előző bejegyzésben már bemutattuk a 3D nyomtatás fogászati alkalmazásáról, az öntésről és a CNC marásról. Ebben a bejegyzésben az új technológiáról, a 3D nyomtatásról számolunk be.

A fém 3D nyomtatás egy új, reális alternatíva az öntéssel és a CNC marással szemben. A 3D nyomtatás mind CoCr, mind pedig titán pótlások készítésére alkalmas. Az utóbbi a titán-oxid robbanékonysága miatt kifejezetten erre a célra kialakított munkaterű nyomtatót, és nagyobb technológiai felkészültséget, fegyelmet igényel. (Vélhetően ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a titán nyomtatása eddig kevésbé terjedt el a fogászatban a CoCr-mal szemben).

Az előállított termék, a maráshoz hasonlóan, homogén szerkezetű, így a hibás termékek aránya gyakorlatilag szintén nulla.

A termék felülete ugyan érdesebb, mint a marással előállított terméké, ugyanakkor – az implantációs munkák illeszkedő felületei kivételével – ez az érdesség elfogadható, sőt a leplezést igénylő termékek esetén kifejezetten előnyös is. (A 3D nyomtatást és a marást kombináló eljárások révén az implantációs vázak is készíthetők 3D nyomtatással, erről egy másik bejegyzésben írunk).

Bár az induló beruházási költség a 3D nyomtatás esetén is magas, a jóval alacsonyabb alapanyag igény és a nagyobb termelékenység a maráshoz képest alacsonyabb fajlagos gyártási költséget, következésképpen alacsonyabb termékárat eredményez.

CoCr esetén a 3D nyomtatott termékek ára már az öntéssel készítettekével szemben is versenyképes, miközben minőségűk magasabb. Versenyképes ára miatt a 3D nyomtatás néhány közép-kelet európai országban egyre inkább felváltja az öntést, és a CNC marást. A régióban több olyan fogtechnikai labor is van, amelyek már kizárólag 3D nyomtatással készítik a pótlásokat.

A titán alkalmazásának eredményeként javul a komfortérzet, illetve nő a pótlás élettartama, melynek legnagyobb nyertese a páciens. A titánból készített pótlások súlya ugyanis alacsonyabb a cirkonból, és különösen a CoCr-ból készültekhez képest (utóbbinak a fele), szakítószilárdsága, elasztikussága pedig jóval közelebb áll a természetes csontéhoz. A titán alkalmazása mellett szól még annak biokompatibilitása, ami hagyományos fém pótlásokra való érzékenység esetén fontos szempont.

Share via
Copy link
Powered by Social Snap