Az utóbbi évek trendjei alapján megállapítható, hogy a digitális fogászat térhódítása most már megállíthatatlan és visszafordíthatatlan.

A kérdés most már nem az, hogy be kell-e vezetni, hanem az, hogy mikor, milyen ütemben és milyen mértékben.

Ebben a folyamatban meghatározó szerepet játszik a 3D nyomtatás, ezen belül pedig a fém 3D nyomtatás.

Prognózisok szerint a digitális fogászati technológiák drámai mértékben fogják megváltoztatni a fogászat világát. A változás motorja – a szakértők egybehangzó véleménye szerint – az elkövetkező években a 3D nyomtatás lesz.

A 3D nyomtatás néhány ével ezelőtt robbant be, és adott új lendületet a digitális fogászat terjedésének. Az egyik olyan terület, ahol a technológiát már jelenleg is széles körben alkalmazzák a fém pótlások gyártása.

A 3D nyomtatással a fogászatban jelenleg jellemzően CoCr pótlásokat készítenek. Ugyanakkor, egyre inkább terjednek a titánból készített pótlások is, melyek részaránya az elkövetkező években várhatóan jelentős mértékben nő majd. 3D nyomtatással készített titán pótlás – a titán és a 3D nyomtatás előnyös tulajdonságai következtében – ugyanis egy „versenyképes” alternatívát jelent egyrészt a CoCr-ból és cirkonból, másrészt az öntési és marási technológiával készített pótlásokkal szemben.

Az öntés a legrégebb óta használt, és leginkább elterjedt technológia a fogászatban. Öntéssel mind CoCr, mind pedig titán termékek gyárthatók. Tekintettel arra, hogy a titán öntése magasabb technikai felkészültséget igényel, és költségesebb is, ezért az implantátumos munkák kivételével a pótlásokat jellemzően CoCr-ból készítik.

Az öntés előnye az alacsony beruházási költség, és ezzel összhangban a végtermék alacsony ára. Ugyanakkor, az öntéssel készített pótlások egy része (kb. 10-20%) a technológia sajátosságai miatt inhomogenitásokat, zárványokat tartalmaz. Tekintettel arra, hogy ezek a termékek hibásak, ezért ezeket újra le kell (kellene) gyártani.

Az öntéssel szemben kb. két évtizeden át a CNC marás jelentette az alternatívát. A CNC marás a CoCr-on és a titánon túl új anyagok alkalmazása előtt is utat nyitott. Ilyen, a pótlásokhoz gyakran alkalmazott anyag a cirkon. A cirkon pótlások ráadásul – egyelőre – csak ezzel a technológiával készíthetők el.

A marási technológia egyik nagy előnye, hogy homogén szerkezetet eredményez, gyakorlatilag nullára csökkentve ezáltal a szerkezetileg hibás termékek arányát. A technológia további nagy előnye, hogy sima felületet eredményez, ami az implantátumos munkák illeszkedő részeinél elengedhetetlen. A CNC marás hátránya a termék magas ára, melyet a magas beruházási költség és a jelentős mennyiségű – de nagymértékben nem újra hasznosított hulladékká váló – alapanyag felhasználás eredményez.

Ezek eredményeként a CNC marás alkalmazása jellemzően két területen terjedt el: cirkon pótlások (ha a páciensek cirkont választanak) és implantátumos munkákhoz használt titán pótlások készítése.

A következő bejegyzésben tovább elemezzük az öntés és a CNC marás közti különbséget.

 

 

Share via
Copy link
Powered by Social Snap