A 3D nyomtatás lehetővé tette korábban alkalmazott, majd mellőzött termékek újjászületését is.

A szubperioszteális implantátumokat a 1940-es évek elején kezdték alkalmazni, Svédországban és az Egyesült Államokban, jelentős csonthiánnyal rendelkező betegek esetén. Bár az ilyen implantátumok bizonyos népszerűségnek örvendtek és körülbelül húsz éven át sikeresek voltak, a csavar implantátumok megjelenésével háttérbe szorultak. Ennek egyik legfőbb oka volt, hogy az akkor alkalmazott technológiák nem voltak alkalmasak egy ilyen termék legyártására.

A képalkotási, a képfeldolgozási és különösen a 3D nyomtatási technológiák fejlődése új távlatokat nyitott az orvostechnikai eszközök gyártása terén, és néhány korábbi termék újjászületését eredményezte.

A fogászat terén bekövetkezett digitális forradalom olyan egyedi, személyre szabott implantátumok gyártását teszi lehetővé, amik tökéletesen illeszkednek a páciens anatómiájához.

Ezen termékek egyike a szubperioszteális implantátum. A szakirodalom (1,2,3) alapján a digitális munkafolyamat révén gyártott szubperioszteális implantátumok alternatív megoldást jelenthetnek az olyan jelentős csonthiánnyal rendelkező betegek számára, akiknél más, implantátumos fogpótlás nem alkalmazható.

References:

  1. Cerea M, Dolcini GA. Custom-Made Direct Metal Laser Sintering Titanium Subperiosteal Implants: A Retrospective Clinical Study on 70 Patients. Biomed Res Int. 2018;2018.
  2. Mangano C, Bianchi A, Mangano FG, Dana J, Colombo M, Solop I, et al. Custom-made 3D printed subperiosteal titanium implants for the prosthetic restoration of the atrophic posterior mandible of elderly patients: a case series. 3D Print Med. 2020;6(1):1–14.
  3. Cohen DJ, Cheng A, Kahn A, Aviram M, Whitehead AJ, Hyzy SL, et al. Novel Osteogenic Ti-6Al-4V Device For Restoration Of Dental Function In Patients With Large Bone Deficiencies: Design, Development And Implementation. Sci Rep. 2016;6(January):1–12.
Share via
Copy link
Powered by Social Snap