Pár szóban had mutassuk be  Dr. Deitmar W. Hutmacher professzort: MBA (Henley) orvosbiológiai mérnök, oktató, feltaláló és új szellemi tulajdon lehetőségeinek megteremtője. Úttörő kutatásban és globális interdiszciplináris csapatok fejlesztésében elért eredményei jelentős hatással voltak az orvostudományi mérnöki és a regeneratív orvoslás országos és nemzetközi ösztöndíjának és oktatásának pályájára. Kutatási programja és együttműködése interdiszciplináris abban az értelemben, hogy meghaladja a közös tudományos és technológiai kutatás jelenlegi fő áramlási konfigurációit, és célja a különböző tudományos és technológiai tudományágak együttes előmozdítása és szinergiában az áttörés felé a világszínvonalú kutatási kapacitás kiépítésével.

Dr. Deitmar W. Hutmacher professzor gondolatai a 3D nyomtatásról:

„A központban sok 3D nyomtatót használunk, hogy egyénre szabott modelleket gyártsunk és tervezzünk. 3D nyomtatási technológiákat és bioanyagokat is állítunk elő. Közeli kapcsolatban vagyunk sebészekkel, akik implantátumgyártásban dolgoznak. A legnagyobb érdeklődésemet a 3D nyomtatás iránt az egészségügyben az adta, hogy ez egy nagyon sokoldalú eljárás, amely segíthet a klinikusoknak a páciensek kezelésében. És jó azt látni, hogy valami, amit használsz tényleg hasznos és segít a betegeken.

Úgy látom, hogy a 3D nyomtatásnak egy hatalmas előnye van a preoperatív tervező eszközök bemutatásában a sebészeknek, és ezen eszközök használatában például egyéni minták gyártásánál, hogy a sebészeknek iránymutatást adjon, hogy merre , hogyan vágjon szöveteket, csontokat stb. És végül, úgy gondolom, hogy a szent grál abban rejlik, hogy 3D nyomtatással gyártsunk a páciensek számára teljesen egyedi implantátumokat, az előzetes 3D nyomtatási tervezés alapján.

Amit a 3D nyomtatás ajánl, az egy tudományos csapat, mert ez nem csak arról szól, hogy a sebészeket segítsük, hanem az egész csapatot akik a páciensen dolgozik, ami néha elég nagy csapat. Kezdjük a sebésszel. Nagyon sok visszajelzést kapunk, különösen a modellek tapinthatósága ami sokat segít a sebésznek a műtét gyakorlásában. Egy másik nagyon fontos szempont, hogy a műtét tervezése során, a sebésznek mindig 3D-ben kell gondolkodnia. Ha egy számítógépen néz egy 3D-s modell hiába látja, attól az még csak 2D-s a kijelzőn. Szóval az, hogy látja, megfoghatja, belelát sokkal több mint, ha a monitoron látja. Így érzi a teret, ami majd a páciensnél a műtét során rendelkezésre áll. Egy másik nézőpont, hogy a nővérek is tudnak gyakorolni a modellekkel, hogy még zavartalanabbul tudják a sebész számára átadni a megfelelő eszközöket a műtét megfelelő pillanatában.

Az ömledékes elektroírás egy olyan nagyon komplex 3D nyomtatási technológia, amelyen az elmúlt 10 éveben dolgoztunk. Ezért az interjú címe „A sugár megszelídítése”. Szóval az elmúlt években jelentős munkát végeztünk, hogy melyek azok a paraméterei az eljárásnak, amivel a szál irányítható. Mind a hardver, mind a szoftver tekintetében. Jelen pillanatban a technológia biztosítja a számunkra, hogy a felbontást egy mikronra csökkentsük. Úgy gondoljuk, hogy ez az elkövetkezendő 5-8 évben lemehet a nanométeres tartományba is, pontosabban 100 nanométer alá. És ez az izgalmas benne, hogyha lemegyünk 100 nanométer alá, akkor már a szálak lefektetésénél is teljes irányításunk lesz. Szóval teljesen komplex implantátumokat és szerkezeteket tudunk gyártani.

Továbbá nagyon fontos az, hogy az elkövetkezendő 5 évben a 3D nyomtatási technológiákat a kórházi infrastruktúrába is be tudják ágyazni. Úgy értem, hogy már nagyon sok kórház van, ahol nap mint nap használják a technológiát, de ezek jellemzően nagyon nagy kórházak, ahol már ki van alakítva az infrastruktúra az innovációknak. Tehát nagyon fontosnak tartóm, hogy kisebb kórházak számára is elérhetővé tegyük ezt a lehetőséget, olyan kórházak számára, amelyek emiatt nem nagyon kapják meg a nagyon összetett eseteket. Általában a különleges eseteket, amelyek 3D nyomtatási technológiát igényelnek, beutalják a nagyobb kórházakba, ahol már van erre lehetőség, és az a kihívás, hogy annyira elterjesszük ezt a technológiát, hogy kisebb, regionális kórházak is tudják ezzel a technológiával kezelni a betegeiket.”

Share via
Copy link
Powered by Social Snap