A 3D nyomtatással készült tárgyak a kézműves iparon túl számos érdekes helyen fellelhetőek.

Aki valaha járt már Amszterdamban, biztosan elámult már a város számtalan hídja láttán – a becslések szerint 1280 található a városban, sok közülük már a XVII. század óta áll. Az MX3D új projektje azonban, amelyet a tervek szerint egy teljesen új megközelítést alkalmaz. Ugyan a régi hidakhoz hasonlóan bonyolult és díszes dizájnnal készül majd a holland stílusnak megfelelően, emellett szimbolizálja majd mindazt, amire a 3D-nyomtatási technológia és az azt kiaknázó mérnökök képesek.

Az MX3D egy innovatív, elsősorban kutatási és fejlesztési projektekkel foglalkozó startup, amely az elmúlt néhány évben a 3D-nyomtatás egy igen különleges területével foglalkozott: a fémek, plasztikok és gyanta levegőben történő nyomtatásával, felfüggesztések nélkül. A cég 2014-ben kifejlesztett egy költséghatékony többtengelyes 3D-nyomtatót, amelynek alapja egy ipari robot és az azt irányító szoftver.

Rendszerük segítségével a cég szakemberei állításuk szerint strapabíró, komplex szerkezeteket képesek létrehozni fenntartható alapanyagokból (így acélból és gyantából) gyakorlatilag bármilyen formában és méretben.

A technológia kulcsa a többtengelyű robot, amelyet 3D-nyomtató eszközökkel szereltek fel. Tim Geurtjens, a cég munkatársa szerint megoldásuk egészen új távlatokat nyit majd a 3D-nyomtatásban, ideértve az alátámasztás nélküli szerkezetek létrehozását. A szakember szerint ami megkülönbözteti őket más cégektől, az elsősorban formabontó gondolkodásmódjuk a 3D-nyomtatással kapcsolatban. Azzal, hogy hattengelyű robotokkal nyomtatnak, többé nem korlátozza őket a nyomtatóterület – egy híd kinyomtatása pedig ideális mód arra, hogy bemutassák, milyen korlátlan lehetőségeket tartogat ez a technológia.

A hidat az MX3D mérnöke, Joris Laarman tervezi majd meg az Autodesk új szoftvere segítségével, amelyet kifejezetten a cég által kifejlesztett új nyomtatási technológiához hoztak létre. A tervező szerint nem mást láthatunk majd, mint a gyártótechnológia jövőjét: a híd kiválóan szemlélteti majd, hogyan lehet a 3D-nyomtatás segítségével nagyméretű funkcionális szerkezeteket előállítani fenntartható alapanyagokból, korábban példátlan tervezői szabadsággal. A szakember szerint a híd önmagában egy gyönyörű metafora lesz: azt szimbolizálja majd, ahogyan a jövő technológiáját és a város múltját összekapcsolják egymással, a legjobbat hozva ki mindkettőből.

Share via
Copy link
Powered by Social Snap