Első közös eseményünk, az indító megbeszélés, a legméltóbb helyen, a 3D nyomtatás Mekkájának számító Formnext 2019 kiállításon került megtartásra 2019. november 20-án.

Az eseményen konkrét helyszíne az osztrák szövetség egyik tágvállalatának, a kerámia 3D nyomtatókat gyártó Lithoz cég standja volt.

Az indító megbeszélésen minden partner képviseltette magát, ráadásul jellemzően több fővel is. Tekintettel arra, hogy a partnerek már régóta ismerik egymást, sőt együtt is működnek egymással, így kölcsönös bemutatkozásra nem volt szükség.

A megbeszélésen áttekintettük a projekttel kapcsolatos elvárásokat, megvalósítandó feladatokat. Egyeztettük a megvalósítás fő szempontjait, valamint aktualizáltuk az elvégzendő feladatok ütemezését.

A megbeszélés végén megtekintettük a Lithoz standját, ahol számos érdekességet találtunk.

Share via
Copy link
Powered by Social Snap